Chapter 9-My bad "teacher"...
Lili szemszöge:
Suga: Onnan, hogy szeretlek, Lili!
A leírt mondat ott keringett a fejemben. Teljesen beleszédültem mondhatni. Viccel velem? Nem, ez nem tűnik annak, de akkor... Mit tegyek? Nem tehetünk semmit az ügy érdekében, ő odaát él, én pedig itt... Ez nem működhet, de akkor mégis miért szeretném annyira, hogy tudja én sem vagyok közömbös, sőt...A halántékomat dörzsölve igyekeztem választ találni, végül döntöttem. Suga nem érdemli meg, hogy csúnyán hazudjak neki és kikosarazzam, és nem is tudnám...A kitérő válasz tűnt a helyes megoldásnak:
Lili: Igazán?
Suga:...Igen
Lili: Mikor jöttél rá?
Suga: Mire?
Lili: Arra, hogy szeretsz..
Suga: Egy ideje...
Suga: De nem volt időm, se alkalmam bevallani...
Biztos, hogy komolyan beszél.. A szívem vadul kalapál megint, valaki állítson meg, mert esküszöm ő fogja a halálomat okozni, azzal a pokoli mondataival, amik a szívemet megőrjítik. Észre se vettem, ahogy a délutánból este lett, így Suga-tól elnézést kérve siettem a fürdőbe, miután anyu mondta, hogy igyekezhetnék és megfürödhetnék. Ennyire gyorsan még sosem végeztem, a hajam összekócolódott a sietségtől. Az ajtót a kelleténél hangosabban csaptam be magam mögött, amiért meg is kaptam a magamét, de miután ez lezajlott, a vacsoráról is elfelejtkezve indultam meg a szobámba, a telefonnal a kezemben.
Lili: Visszajöttem.
Suga: Gyors voltál.
Lili: Igen, de csak mert mindig gyors vagyok.
Suga: Persze. Felhívhatlak? Hiányzik a hangod...
Lili: Rendben, csak nyugodtan.
Igyekeztem adni a nyugodtat, de belül teljesen szétestem az izgatottságtól. A tenyerem izzadt, az arcom kipirult, az ujjaimat tördeltem idegességemben. Majd megcsörrent a telefonom, csak hanghívás. Legalább nem lát majd pizsamában, az amúgy is olyan gázos lenne, hiszen még korrektor sincs rajtam. Rányomtam a hívás fogadása gombra, majd vártam, nem akartam én kezdeményezni:
-Lili, itt vagy? Nagy a csend odaát-a hangja megborzongatott, de jólesően.
-Igen, itt vagyok, csak a dolgaimat rendeztem el-hazudtam.
-Semmi gond. Tudom, hogy hirtelen jön,de lenne egy kérdésem, amit nem tudtam neked feltenni...
-Oh, csak nyugodtan, meglátom tudok-e válaszolni.
-Ez egy nagyon egyszerű kérdés...
-Az jó, nem szeretem a nehéz kérdéseket...
-Erre csak igennel vagy nemmel kell felelj.
-Oh, igen? Ennyire könnyű?
-Igen, ez nagyon könnyű, olyan mint az 1x1...
-Suga, most köntörfalazol? Tedd fel a kérdést.
-Rendben, felteszem...
-Tehát?-néma csend követte a kérdésemet, tudtam, hogy ne
-Van olyan szám, ami eszedbe jut rólam?
-Umm... Igen -másik kérdésre számítottam.
-Melyik?-sietve elküldtem neki a legelső számot, ami eszembe jutott, nem is törődve a következményekkel.
Nem igazán szerettem Demi-t, de ez a száma megfogott és tökéletesen igaznak éreztem Suga-ra és rám...Mert a helyzet így állt kettőnk között...A háttérben hallottam, ahogy a számot hallgatja, majd nevetgél a háttérben... Éljen a leégésem... Remek. Nem vettem észre, de valóban kimondtam ezeket a szavakat. A szám befejeztével ő egy másik számra váltott, majd azt mondta:
-Ez pedig az én számom számodra...-suttogta, majd eltöltött az édes melódia...
A szám teljesen átvette az uralmat felettem... Nyugodttá tett, ellazított... Az elmém kiürült és magamban halkan dúdolgattam. A szemeimet lehunyva próbáltam visszafojtani a sírást, ami kerülgetett. Természetesen megérintett ez az egész szituáció, úgy éreztem, mintha csak egy karnyújtásnyira lenne tőlem és akár meg is érinthetném őt, de nem , így... Maga a dalszöveg is csodálatos jelentéssel bírt, de az még inkább, hogy erről a számról jutottam eszébe... A szám lassan befejeződött, ott maradtam egyedül, a varázs pedig elhalt. A meleg könnyek elárasztották az arcomat. Boldog és meghatott voltam.
-Lili?
-....
-Van még egy kérdésem: Lehetnék én a te hősöd?-suttogta, de a kérdésre csak szipogni tudtam. A kezeimmel a könnyeimet hessegettem el, de nem tudtam megszólalni sem. Egyszerűen letaglózott ez a hirtelen jött romantikus helyzet, amit megteremtett. Alapvetően nem szerettem a meglepetéseket, mert könnyen elérzékenyültem és nehezen tudtam bármit is kinyögni, ahogyan most is... Túl hirtelen jött ez az egész, és nem találtam a megfelelő szavakat...
-Sajnálom, túl gyorsan jött ez az egész!-mondta nekem.
-...Minden rendben van.
-Nézd, Lili, én tudok várni... Mindegy mennyi ideig, ha kell 2 évig vagy tovább is várok a válaszodra. Tudom, hogy jobban meg kell ismerjük egymást, és alig várom, hogy többet megtudjak rólad, habár már most nagyon szeretlek és kétlem, hogy ez változna bármikor is...Amikor úgy érzed, csak mondd ki, hogy igen vagy, hogy nem...Rendben?-meglepett a vallomása, és a megértése csak még jobban meghatott. Tetszett, ahogy törődik velem és az érzéseimmel és hogy nem akar semmit erőltetni.
-Rendben...Igyekszem majd nem megvárakoztatni téged... Jövő héten, esetleg? Tudod, a nővérem, Violett ma jelentette be a kapcsolatát a barátjával és ez az ő napjuk, illetve szeretnék várni egy kicsit a válasszal. Remélem tényleg nem baj.
-Nem,semmi gond, várok. Inkább játszunk. Kitaláltam valami újat kettőnknek. Én leszek a tanárod, te pedig az enyém.
-Hogy értve?
-Szeretnék megtanulni pár szót magyarul, és szeretném, ha te is tudnál pár szót koreaiul.
-Oh, jó ötlet... Kezdheted, Mr!
Őszintén tetszett a gondolat, de nem akartam bevallani, hogy én már titokban gyakorolgattam pár szót,így nem leszek teljesen balfék. Tudtam, hogy ezt a játékot megnyerem, mert titkos előnyeim vannak, amiket nem kötök az orrára. Mit ne mondjak? Élveztem, hogy míg ő nem készült, addig nekem van egy-két dolog a tarsolyomban.
-Rendben, akkor... A helló koreaiul annyeong... Kíváncsi vagyok hogyan fogod kimondani -gúnyolódott velem Suga.
-An-n.. Micsoda? Megismételnéd?-kérdeztem játszva a kétségbeesettet.
-Persze... Annyeong... Annyeong...-mondta egyre többször és lassabban, mintha csak egy óvodással beszélne. Kedvem lett volna kinevetni, de most túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy adjam a tudatlant.
-Oh, annyeong? -próbálkoztam egyre jobban.
-Igen, nagyon jó-lepődött meg, belőlem pedig majdnem kiszakadt a nevetés, de még időben visszafogtam magam.
-Annyeong, Suga?
-Jaj, nem...Telefonban yeoboseyo...
-Miii?-teljesen elvesztettem a fonalat hirtelen, majd visszataláltam. Nemsokára ő is, és én is új dolgokat tanultunk meg. Persze, kettőnk közül ő tűnt elveszettebbnek a magyar szavakkal. Egyfolytában azt hajtogatta, hogy nincsenek-e könnyebb szavaink, mire nevetve válaszoltam, hogy ezek könnyűek, és bosszankodva mondtam, hogy bezzeg a koreai szavak egytől egyig nehezek, erre ő kezdett el kuncogni. Így nevettettük meg egymást.
-Tehát mi legyen a következő szó? -kérdeztem.
-Oh, van egy, ami nagyon fontos.
-Melyik?
-Saranghae, Lili.
A szívem nagyot dobbant.. Tudtam miről beszél, de nem akartam neki elmondani, hogy tudom... Így a szokásosat tettem: hagytam,hogy ő mondja ki:
-Hmm?
-Azt mondtam...Szeretlek, Lili.
-Oh, saranghae? Saranghae?-ejtettem ki magabiztosan a szavakat. Ezúttal nem hibáztam.
-Nem, nem...-mondta Suga. Nem értettem mi volt a baj. Ez volt a kiejtés.
-Akkor saranghae?-próbáltam újra tisztábban, érthetőbben.
-Nem, még mindig nem jó. Kihagytál valami fontosat. Így kell: "Saranghae, Suga".
-Uh, umm... Saranghae... Suga-mondtam lassan, mintha 2 külön mondatot mondtam volna. Az arcom a vörös minden árnyalatát felvette. Igyekeztem legyezni magamat, hogy eltüntessem a vörös foltokat.
-Nem, nem.. Együtt mondd őket gyorsabban-fedett meg a tanárom komolyan.
-Saranghae,Suga-hadartam.
-Nem, túl gyorsan mondtad. Lassabban...
-Saranghae, Suga,,,
-Nem jó.
-Most miért?
-Már megint túl gyors voltál, lehet, hogy többször kéne mondogatnod és akkor belejönnél-mondta pajkosan.
-Tudod, rájöttem, hogy nagyon rossz tanár vagy, Suga.
-Én?? Miért?
-Mert a diákodnál azt próbálod elérni, hogy beléd szeressen, és olyan szavakat tanítasz meg a legjobban, ami valahogyan a szerelemhez kapcsolódik és számodra jól jön. Olyan dolgokat tanítasz, amiket hallani akarsz és nem olyanokat, amiket könnyen mondhatok egy idegennek-mondtam neki tettetve a felháborodottat.
-Nekem is problémám van a diákommal-mondta nevetve.
-Micsoda?-lepődtem meg. Annyira igyekeztem pedig a jó tanítani való diákot játszani előtte, miközben javarészt olyan szavakat hallottam, amiket már gyakoroltam egyedül és le is írtam.
-Túl könnyen elcsavarta a tanára fejét, tehát nem teljesen a tanár hibája az egész-mondta nekem komolyan, én pedig fuldokoltam a nevetéstől.
-Értem, Mr! Majd visszafogom magamat-kacagtam teljes szívemből.
-Annyeong!-kiabált bele a telefonba egy ismeretlen hang.
-Yeoboseyo?-válaszoltam meglepődve.
-Oh, Jungkook, menj már odébb, éppen telefonálok-kiabált rá Suga, majd puffanást hallottam.
-Beszélhetek vele? -kérdezte Jungkook aranyosan kérlelve a bátyját.
-Nem. Most én beszélek vele. Éppen egy nagyon fontos pillanat közepén...-mondta Suga morcosan, de félbeszakítottam.
-Suga, nyugodtan add oda a telefont, nem lesz semmi baj-nevettem halkan.
-Biztos vagy benne? Szét fognak szedni...-sóhajtott egyet.
-Majd túlélem valahogy-mondtam halvány mosollyal az ajkamon, miközben tudtam nem állok készen.
