Chapter 18-Our first meeting
-Végre, hogy felébredtél-ugrik mellém egyből. Hagyom, hogy az ölébe vegyen és egy vizes ronggyal mossa le a rám ragadt piszkot... Jól esik a langyos víz felhevült testemnek..Olyan, mintha transzba estem volna, hát ennyire mély érzékcsalódásokkal kell már számoljak? Mikor ébredek fel? Nem tudtam a választ, csak azt, hogy most itt volt mellettem és nekem ki kellett használjam ezt az alkalmat... Vad nyughatatlansággal karoltam át a nyakát, hogy ne tűnjön el akár egy szellem...
-Minden rendben?-kérdi ijedten, teljesen hétköznapi hangsúllyal, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy mi ketten találkozunk...
-Én... Te... Tényleg te vagy az, Suga?-kérdi valaki hisztérikusan az én hangommal. De én nem lehetek ez a megtört hangú nő.. Én ennél bátrabb vagyok és nem vagyok ennyire érzékeny.
-Én vagyok az.. Itt vagyok, és itt is maradok-suttogja a hajamnak lágyan dörmögve.
-Ne halj meg, rendben?-kérem fojtott hangon, ahogy eszembe jutnak a jövőbeni énem szavai...
-Nem fogok... Add ide a kezed-kéri mosollyal, én pedig vonakodva, de odanyújtom. A kezemet fogva a pólója alá vezeti a tenyeremet, addig míg meg nem találom a ritmusos dobogást.
-Érzed, igaz? Kezdj el lélegezni ki és be-mondja lágyan, én pedig lassan elkezdek a szíve ritmusára lélegezni. Először akadozva megy, de ahogy a kezem alatt érzem a ritmusból ki nem eső dobogást, én is egyre jobban belejövök..
-Nagyon jó, ügyes vagy-simítja meg a hajamat. Kis mosollyal válaszolok, a szavai pedig elakadnak. Az ajkai lassan közelednek, majd megállnak pontosan pár centire az arcom előtt. Suga habozik,kérdőn bámul le rám, én pedig csak lassan bólintok. A kezeivel az arcomat fogja, én pedig hagyom, hogy végre megtörténjen az, ami évekkel ezelőtt hiányzott már. Lágy, de forró csókja eltünteti Isaac tegnapi nyomait az ajkaimról. Úgy érzem magam, mint aki megtisztul ebben a pillanatban. Suga csókja egy kicsit követelőbb lesz, de cseppet sem bánom... Nyelve tolakodón utat talál az én nyelvemhez, majd szenvedélyes táncba merül a kettő együtt. Sosem éreztem még ilyet. A kezem , ami még mindig Suga pólója alatt van, meghallja Suga szívének iszonyatosan gyors tempóját. Tetszik nekem, hogy ilyen hatással vagyok rá... Tetszik, hogy valóban azért van velem, mert szeret... Tetszik, ahogy megkérdezi én mit akarok és nem önkényesen használ ki...
Szabad kezemmel a hajába túrok, miközben pihegve veszem a levegőt... A nyakamat csókolgatja, amivel a sírba visz, legalábbis megmernék rá esküdni, hogy ez az egyik legjobb dolog... Az ajkai visszatérnek az enyéimre, amint elkezdem hiányolni.. Mégis mi ez? Telepátia? Nem tudom, de megőrjít ez az endorfin, amellyel ő veszi el a fájdalmam. Mert érzem... Érzem, ahogy csökkenti a perzselő érintést és helyrehozza a tegnapom... Elvisz egy olyan mába, amelyért tegnap könyörögtem... Én is adni akarok neki, nem csak kapni... Én is boldoggá akarom őt tenni, így aztán a következő pillanatban már a nyakát szívogatom. Halkan felnyög egy kicsit, mikor jobban megszívom, de nem annyira, hogy fájdalmat okozzak.. A kezeivel a testem vonalát simítja végig, én pedig nem ellenkezem... A fenekembe markol finoman, kicsit habozva, hogy vajon meddig engedek... Jól esik a figyelmessége, és az, hogy tud uralkodni magán... Én viszont annál kevésbe tudok, miután leveszi a felsőjét...
-Segíts elfelejtenem-suttogom megsemmisülten. Suga meghallja mit mondok, majd eltol magától egy kicsit, mikor nekem pont a közelségére lenne szükségem.. Remegve nézek rá, arra várva, hogy visszajöjjön, de ő csak mozdulatlanul figyel:
-Mi történt?-kérdez fesztelenül, egy csipetnyi türelmetlenséggel a hangjában. Nem tudom, hogy vajon tud-e arról, hogy férjem van, de abban biztos vagyok, hogy ez nem az első találkozásunk.
"A tegnap emlékei rám törnek hirtelen.. Újra érzem az ujjait a bőrömön, a fájdalmas szorítást... Hallom a tegnap csapásait, ahogy próbálok kiszabadulni hitvesi ágyam fogságából... A sikoltásaimat elnyomja a televízió, ami max hangerőn üvölt velem együtt... Végül felhagyok a ficánkolással, és könyörgésbe kezdek... Isaac csak nevet, miközben pénzt ígérek neki azért, hogy abbahagyja. Rám néz vad agresszivitással a szemében,miközben csak annyit mond:
-Mindig azt hiszed, hogy véghez tudod vinni az alkuidat. Mennyire szomorú, hogy ezt már eljátszottad egyszer és akkor sem adtad meg nekem, amit akartam...-kacag fel, majd fejbe vág a lámpával, amint újra neki kezdek a kiabálásnak. Erős sötétség mar belém, majd kiteljesedik bennem, én pedig fájdalmasan próbálom áttörni az ájultság falait, hogy újra és újra felvegyem a küzdelmet mocskos férjem ellen..."
-Lili... Én vagyok az, itt vagyok melletted-egy tenyér simul összegörnyedt hátamra, míg a levegőt nehezen szedem és a hányinger erőteljesen kerülget...
-Lili... Ő volt az? Bántott?-kérdez birka türelemmel, én azonban nem bírok válaszolni, egyre csak sírok, míg nem a reggel belém plántált étel a padlón végzi... Suga arrébb lök, mielőtt a saját hányásomba dőlnék.
-Egy kicsit maradj így, jó? Ne mondj egy szót se, rendben?-kér, miközben egy takaróval betakar. Amint végez, behív valakiket, akiket én csak nehezen látok a takaró egyik résén át. Kadétok lehetnek, akiknek Suga türelmetlenül osztja ki a parancsot:
-Takarítsátok fel egy kettőre!-kéri őket sebesen. Az egyik katona kíváncsian bámulja a takarót, én pedig próbálok levegőt sem venni:
-Hadnagy, mégis mi történt?-kérdez a zöldfülű, miközben leselkedik.
-Az egyik szeretőm rosszul viselte a mai meneteket...
-Oh, hadnagy, maga sosem hagyja pihenni a szolgáit?
-Miről beszélsz, Minhyuk? A hadnagyunk kegyesebben bánik a szolgáival, mint bárki más. Azonban az engem is meglep, hogy uraságod az egyik szolgáját szeretőnek használja. Mindannyian tudjuk a hadseregben, hogy ön az, aki a legönmegtartóztatóbb módon viselkedik, mióta együtt szolgálunk.
-Köszönöm, Hyuk szakaszvezető, most azonban takarítsanak ki, mielőtt szólnom kellene a közvetlen főnöküknek, hogy mindkettőnek alaposan fel van vágva a nyelve-ezután Hyuk és Minhyuk gyorsan felsikálják a padlót, majd kimennek. Suga visszasiet hozzám, majd leveszi a takarót a fejemről:
-Ne haragudj , Lili. A fiúk itt egy kicsit... mások. Muszáj velük egy kicsit szigorúbban beszélnem, ha valóban azt akarom, hogy tiszteljenek, mint vezért-magyarázkodik nekem.
-Azt mondtad nekik, hogy egy vagyok a szeretőid közül?-kapkodom a levegőt idegesen.
-Nos.. igen, de nézd nem úgy gondoltam.
-Mégis hány szeretőd van, akikkel játszadozhatsz? Mennyit kínzol meg úgy, ahogy azt velem is tették?-vagdalkozom a szavakkal hisztérikusan.
-Hogy miii? Miről beszélsz?-a kérdéseire elfordítom a fejemet, nem akarok válaszolni neki.
-Lili, nézz rám! Nézz rám!-kiált rám, én pedig összerezzenek. Mély csend üt be a fülledt szobában.
-Ne haragudj, nem akartam kiabálni... Nézd, a szeretőimről.. Igen, volt 3, de egyiküket sem én akartam, ők ajánlották fel magukat, én pedig mindig kegyesen bántam velük, miközben te jártál a fejemben. Hamar meguntam őket, de ezzel ők is tisztában voltak, jelenleg a katonai fizetésemből, és ami még a bankkártyámon maradt segítettem nekik elkezdeni egy vállalkozást, amiből jól megélhetnek. Azóta nem láttam őket... A fiúk is ugyanígy tartják számon itt, a bázison.
-...Értem, ne haragudj, amiért olyat feltételeztem rólad, te jobb ember vagy, mint ő-suttogom a levegőbe.
-Kicsoda, Lili?-próbálja belőlem kiszedni az információt.
-Isaac-a hangom megremeg, miközben Suga felé fordítom az arcomat. A szemei lángolnak a dühtől, ahogy az öngyújtójával szórakozik, miközben a következőket mondja:
-Ahogy azt sejtettem, ideje lepuffantanom azt a félkegyelműt.
-Mi történt?-kérdez fesztelenül, egy csipetnyi türelmetlenséggel a hangjában. Nem tudom, hogy vajon tud-e arról, hogy férjem van, de abban biztos vagyok, hogy ez nem az első találkozásunk.
"A tegnap emlékei rám törnek hirtelen.. Újra érzem az ujjait a bőrömön, a fájdalmas szorítást... Hallom a tegnap csapásait, ahogy próbálok kiszabadulni hitvesi ágyam fogságából... A sikoltásaimat elnyomja a televízió, ami max hangerőn üvölt velem együtt... Végül felhagyok a ficánkolással, és könyörgésbe kezdek... Isaac csak nevet, miközben pénzt ígérek neki azért, hogy abbahagyja. Rám néz vad agresszivitással a szemében,miközben csak annyit mond:
-Mindig azt hiszed, hogy véghez tudod vinni az alkuidat. Mennyire szomorú, hogy ezt már eljátszottad egyszer és akkor sem adtad meg nekem, amit akartam...-kacag fel, majd fejbe vág a lámpával, amint újra neki kezdek a kiabálásnak. Erős sötétség mar belém, majd kiteljesedik bennem, én pedig fájdalmasan próbálom áttörni az ájultság falait, hogy újra és újra felvegyem a küzdelmet mocskos férjem ellen..."
-Lili... Én vagyok az, itt vagyok melletted-egy tenyér simul összegörnyedt hátamra, míg a levegőt nehezen szedem és a hányinger erőteljesen kerülget...
-Lili... Ő volt az? Bántott?-kérdez birka türelemmel, én azonban nem bírok válaszolni, egyre csak sírok, míg nem a reggel belém plántált étel a padlón végzi... Suga arrébb lök, mielőtt a saját hányásomba dőlnék.
-Egy kicsit maradj így, jó? Ne mondj egy szót se, rendben?-kér, miközben egy takaróval betakar. Amint végez, behív valakiket, akiket én csak nehezen látok a takaró egyik résén át. Kadétok lehetnek, akiknek Suga türelmetlenül osztja ki a parancsot:
-Takarítsátok fel egy kettőre!-kéri őket sebesen. Az egyik katona kíváncsian bámulja a takarót, én pedig próbálok levegőt sem venni:
-Hadnagy, mégis mi történt?-kérdez a zöldfülű, miközben leselkedik.
-Az egyik szeretőm rosszul viselte a mai meneteket...
-Oh, hadnagy, maga sosem hagyja pihenni a szolgáit?
-Miről beszélsz, Minhyuk? A hadnagyunk kegyesebben bánik a szolgáival, mint bárki más. Azonban az engem is meglep, hogy uraságod az egyik szolgáját szeretőnek használja. Mindannyian tudjuk a hadseregben, hogy ön az, aki a legönmegtartóztatóbb módon viselkedik, mióta együtt szolgálunk.
-Köszönöm, Hyuk szakaszvezető, most azonban takarítsanak ki, mielőtt szólnom kellene a közvetlen főnöküknek, hogy mindkettőnek alaposan fel van vágva a nyelve-ezután Hyuk és Minhyuk gyorsan felsikálják a padlót, majd kimennek. Suga visszasiet hozzám, majd leveszi a takarót a fejemről:
-Ne haragudj , Lili. A fiúk itt egy kicsit... mások. Muszáj velük egy kicsit szigorúbban beszélnem, ha valóban azt akarom, hogy tiszteljenek, mint vezért-magyarázkodik nekem.
-Azt mondtad nekik, hogy egy vagyok a szeretőid közül?-kapkodom a levegőt idegesen.
-Nos.. igen, de nézd nem úgy gondoltam.
-Mégis hány szeretőd van, akikkel játszadozhatsz? Mennyit kínzol meg úgy, ahogy azt velem is tették?-vagdalkozom a szavakkal hisztérikusan.
-Hogy miii? Miről beszélsz?-a kérdéseire elfordítom a fejemet, nem akarok válaszolni neki.
-Lili, nézz rám! Nézz rám!-kiált rám, én pedig összerezzenek. Mély csend üt be a fülledt szobában.
-Ne haragudj, nem akartam kiabálni... Nézd, a szeretőimről.. Igen, volt 3, de egyiküket sem én akartam, ők ajánlották fel magukat, én pedig mindig kegyesen bántam velük, miközben te jártál a fejemben. Hamar meguntam őket, de ezzel ők is tisztában voltak, jelenleg a katonai fizetésemből, és ami még a bankkártyámon maradt segítettem nekik elkezdeni egy vállalkozást, amiből jól megélhetnek. Azóta nem láttam őket... A fiúk is ugyanígy tartják számon itt, a bázison.
-...Értem, ne haragudj, amiért olyat feltételeztem rólad, te jobb ember vagy, mint ő-suttogom a levegőbe.
-Kicsoda, Lili?-próbálja belőlem kiszedni az információt.
-Isaac-a hangom megremeg, miközben Suga felé fordítom az arcomat. A szemei lángolnak a dühtől, ahogy az öngyújtójával szórakozik, miközben a következőket mondja:
-Ahogy azt sejtettem, ideje lepuffantanom azt a félkegyelműt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése